Felhőgyár

kettőnk közt építve ponton hidat
S ha nem megy hát majd én elmegyek
Mint  csalódott BKV ellenőr ha nincs nálad irat.

Kettőnk rongy szívét  varrjuk össze gyorsan,
Tudom, eléggé feslett az alap,
Néhány öltés durván, zsákvarrósan,
Ha jó kitart, ha nem úgyis szétszakad.

Aztán néha, mintegy sután készakarva,
Érintsük meg egymás izzadó kezét,
félve mosolyogva, gondolatban tarkót vakarva,
Folyamatosan lesve a másik tekintetét.

Egy idő után néha boruljunk össze,
Két sokat megélt fővárosi ház,
Sok száz albérlőnk minden ablakunk kitörte,
De azért az alapban nincs még semmi rothadás.

 

Ültessünk egy nyírfát, nevezzük el szépen,

ha más nem is, legalább ez összetart minket,

és ahogy gyűlnek, a repedések a cserépen,

osszunk meg egymással mindent, közös semminket.

Aztán ha végképp, végképp nem megy mégsem
Költöztessük szét idegennek érzett lelkeink
S ha összefutunk a város egy-egy szegletében
Idézzük fel kevés kellemes perceink.

 

Váltsunk néhány érintést, verbálisan simítva,

hazudjuk, hogy rohanunk, mert elkésünk éppen,

s a másik illatát orrunkba vissza szívva,

kérdezzük magunktól, jó hogy akkor, de most miért nem.