Felhőgyár

A szemetes zacskok az utcan, mint modern plasztik ordogszekerek, kiserik leptemet
A forro szel, a csend szilankjaival, es baba-pernyevel tepi szet kepemet.

Venasszonyok nyara lett, oly veneke mint a por, mi szikla volt egykoron,
De nem maradt mas belole csak szintelen hamu, es szintelen korom.
Es ez a rengeteg emberi pernye, mar oly magas mint egy hegyorom,
Nem testverek, megis csak kapaszkodnak egybe,
Ugy utaznak, szallnak fel a mennybe, a gombafellegekbe.


Utjukat halk dal kiseri, s bar fanfarnak nem mondhato,
Benne van hat milliard, es egy ember jajgato,
Mindent elaraszto, keseru vallomasa,
Csecsemojuket keblukre olelo anyak, kozos halodasa.

Szinultig urul az egi homaly, most kristalytiszta minden.
Ki meltosaggal halhatott, egy darab ember sincsen.
Csak jott a csodas, mindent betolto egi feny.
Szaz testvere is jart mar a fold artatlan egen.
Az elso eroszakot tett, a tobbi csak meggyalazta.
Hatmilliard, es egy ember szaja maradt tatva.
A plasztik ordogszekerek belekezdtek egy lassu bucsutancba.