Csak álmok, hosszú hegedűvillanások.
Vízharangok csendes kacagása.
Őzsuták rémült rohanása, alattuk a jégnek rianása.
Én csak a nádasban várok.
Tornyom már nem az mi rég kellett legyen,
Elfutott a messzibe a házmesterem.
Hosszú hajam a tornyomba fonva, kardom kivonva, várok.
Tündérek jőnek, lovuk arany pirkadat,
Egy mérföld egy pillanat, s ide érnek.
Komor az első, véres a kardja, sír a második, fejét lehajtva indul el értem.
Rettegtem, de már nincs mitől félnem, ez nem én vagyok, ő megszúr én meghalok.
Riadtan ébredek.Kezemben hajköteg, ablakom előtt halovány jég remeg.
Szemem korom, testem jéghideg, álmom megfagyott. Tornyom felé ballagok.
